| |

RICHTER ARANYANYU DÍJ 2015: DR. LÉVAY BERNADETT

A Richter Aranyanyu Díj olyan segítő foglalkozású nőket ismer el, akik kiemelkedő szakmai és emberi teljesítményükkel teszik jobbá mások életét. A díjat Rácz Zsuzsa író és a Richter Gedeon Nyrt. alapította, kifejezetten azért, hogy láthatóvá tegye a hétköznapi hősnőket.

2014-ben és 2015-ben az Északi Támpont készítette a jelölteket bemutató portréfilmeket, amelyek érzékenyen és hitelesen mutatták be a díjra jelölt nők történeteit és munkáját.

Megbízó: Richter Gedeon Nyrt.

Hasonló filmek

  • |

    Telefonok – Célkeresztben

      A film egy osztályba új tanulóként érkező lány történetén keresztül a cyberbulling jelenségre, illetve a mobiltelefonon tárolt érzékeny információkból fakadó veszélyekre kívánja felhívni a figyelmet. A film az Önismereti Filmes Műhely Program keretében készül el. Stratégiai partner: Életrevaló Karítatív EgyesületFőtámogató: Emberi Erőforrás Minisztérium Stáblista: Szalai Noémi – Új lánySmith Laura – LauraSmith Vanessza –…

  • | |

    RICHTER ARANYANYU DÍJ 2015: NYIKES FATIME

    A Richter Aranyanyu Díj olyan segítő foglalkozású nőket ismer el, akik kiemelkedő szakmai és emberi teljesítményükkel teszik jobbá mások életét. A díjat Rácz Zsuzsa író és a Richter Gedeon Nyrt. alapította, kifejezetten azért, hogy láthatóvá tegye a hétköznapi hősnőket. 2014-ben és 2015-ben az Északi Támpont készítette a jelölteket bemutató portréfilmeket, amelyek érzékenyen és hitelesen mutatták be a díjra jelölt nők történeteit és munkáját….

  • | |

    Völgyzugoly

    Völgyzugolyház súlyosan és halmozottan sérült gyerekekből álló sulicsoportja egy olyan családias és szeretetteli hely, ahol a kacifántosok a szükséges fejlesztésen túl változatos programokkal tölthetik iskolás napjaikat kortárs közösségben, lelkes szakemberekkel.   Az Északi Támpont Egyesület filmjei ablakok más valóságokra – olyan emberi történeteket mutatunk meg, amelyekről ritkán esik szó. Támogatásoddal tovább vihetjük a történeteket. Segíts,…

  • | |

    KARMÁK – EGY ÖRÖKBEFOGADÓ CSALÁD TÖRTÉNETE

    ” Amit kimondtunk, az egy háromszög volt- aminek a két alsó sarkában helyezkedünk el mi, legfelől az Isten, középen pedig a család- és reméltük, hogyha jó mintát mutatunk, akkor követni fognak minket. „ Főtámogató: Nemzeti Együttműködési Alap Stáblista: Kinter Alexandra – szerkesztőTóth Bálint – producer / gyártásvezetőCzeglédi Attila – arculat direktorMolnár István – vágóSoós Csaba…

  • |

    Toldi lányok

    A filmről Told egy körülbelül 300 fős, elszigetelt zsákfalu. Az egyetlen bolt már réges rég bezárt, ezért a helyiek kénytelenek a legközelebbi településre utazni a rozoga helyi busszal ami naponta csak kétszer jár, ha iskolába vagy vásárolni szeretnének menni. Munkalehetőség szinte egyáltalán nincs a faluban. Készülő filmünkben a mélyszegénységben élő nőkkel és gyerekekkel közösen dolgozzuk…