A Friss Pitch fődíját a Toldi lányok nyerte

A XII. Friss Pitch fórumon a legígéretesebb rövidfilmtervek versenyeztek egymással. A pitchfórum fődíját, a Lovas Nándor-díjat Chilton Flóra Toldi lányok című animációs dokumentumfilmterve nyerte el. A zsűri szerint a projekt rendkívül érzékenyen és művészileg kifinomultan dolgozza fel a mélyszegénységben élő nők és lányok életét, miközben a gyerekrajzok világából építkező animációs forma szerves részévé válik a történetmesélésnek. A díj indoklása kiemelte a film mögött álló alkotói és produceri csapat – az ötletgazda Északi Támpont Egyesület és a Cinemon Entertainment – erejét, valamint az Igazgyöngy Alapítvánnyal kialakított szakmai együttműködést.

A XIV. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál keretében megrendezett Friss Pitch idén is a hazai rövidfilmes szakma egyik legfontosabb találkozási pontja volt. A Puskin Mozi Metropolis terme május 29-én ismét megtelt alkotókkal, producerekkel, filmes szakemberekkel és érdeklődő nézőkkel, akik tíz friss filmterv prezentációját követhették végig. A pitchfórum célja minden évben az, hogy teret adjon a fiatal alkotók új hangjainak, és elősegítse a párbeszédet köztük és a szakmai közeg között.
Az Északi Támpont Egyesületet és a Toldi lányok projektet Chilton Flóra rendező, művészeti vezető és Kékesi Alexandra Mandarin impact (társadalmi hatásért felelős) producer képviselte. A Toldi lányok egy animált dokumentumfilm, amely mélyszegénységben élő nők és gyerekek történeteit dolgozza fel, érzékenyen és hitelesen mutatva be a mindennapi küzdelmeket, a láthatatlan terheket és a közösségi összefogás erejét.
A 2026-os Friss Pitch fődíját, a Lovas Nándor-díjat a zsűri — Bernáth Szilárd rendező, Nagy Katica színésznő és Takács Ildikó, a MAPS képviseletében — egyhangú döntéssel ítélte a Toldi lányok filmtervnek. A zsűri és a közönség egyaránt kiemelte a projekt társadalmi jelentőségét, vizuális innovációját és azt a ritka érzékenységet, amellyel a film a láthatatlan történeteket láthatóvá teszi. A prezentáció ugyanakkor nemcsak szakmai érdeklődést váltott ki, hanem valódi érzelmi hatást is gyakorolt a jelenlévőkre.
A Toldi lányok győzelme különösen nagy öröm az Északi Támpont számára, hiszen ez Chilton Flóra és az egyesület második sikeres Friss Hús Pitch-díja: 2021-ben, a IX. Friss Hús fesztiválon a Széllel szemben című filmtervüket ismerték el.
További információ:
A Toldi lányok filmterve már elnyerte a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál pitch-fórumának fődíját és szakmai zsűridíját; a film középiskolai oktatásra szánt verziója pedig a Richter Anna Díj közönségdíját is. A Toldi lányok az Igazgyöngy Alapítvány, a Moviement Alapítvány és az Északi Támpont összefogásával készül, rendezője Chilton Flóra, art directora Kardos Eszter, gyártásvezetője Báthory Boglárka, a producerek Tóth Bálint és Herner Dániel, a supervising producer Temple Réka.





